Kápolnapuszta tragédiája

1945 március 16-án szovjet katonák lepik el az alig húsz házból álló vértesi kistelepülést, Kápolnapusztát. A többségében sváb férfiakat és 15 évnél idősebb fiaikat a házak pincéibe terelik és agyonlövik. Ezekkel a kivégzésekkel azonban nemcsak az emberek, hanem az addig békés, hegyvidéki kis falu élete is véget ér. Mára Kápolnapuszta nem más,  mint egy temető és egy apróbetűs felirat a turistatérképen Gánt mellett, a Vértes-hegységben.

A terror pontos okát máig nem sikerült minden kétséget kizáróan feltárni, a visszaemlékezések sokszor ellentmondásosak. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kivégzés előtti időszakban orosz partizánok fosztogatták Kápolnapuszta családjait. Sőt meg is fenyegették őket, hogy erről nem beszélhetnek senkinek. Az emberek hónapokon keresztül tűrtek, végül mégiscsak bejelentést tettek a csendőrségen. Az eredmény nem maradt el, sikeresen rajtaütöttek a fosztogatókon. Egyiküknek azonban sikerült megszöknie. Ő volt az, aki később elvezette a Vértes ebbe a festői szépségű völgyébe a szovjet katonákat, hogy bosszút álljanak az ártatlan embereken.

Kápolnapuszta megmaradt női lakossága és a gyerekek rokonoknál kerestek menedéket a környező településeken vagy a szerencsétlenebbül jártakat kitelepítették. Leszármazottaik azonban még ma is élnek.

Néhány házban egy darabig maradtak még emberek, de lassanként ők is eltünedeztek, hogy aztán Kápolnapuszta neve örökre a feledés homolyába veszhessen.

1979-ben azonban váratlan dolog történt. A Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozatban újra feltűnik Kápolnapuszta neve.

A kápolnapusztai völgy

Másfélmillió lépés Magyarországon

Kápolnapusztán nem megy keresztül a kéktúra, azonban csupán egy kis kitérőt kell tenni, és máris az egykori házak helyén lehet sétálni. Így tett Rockenbauer Pál és a Másfélmillió lépés Magyarországon stábja is.

A Vértesről szóló részben bemutatnak egy magányosan, az egykori Kápolnapuszta helyén élő embert. Budapesten született, vadőrként került Kápolnapusztára, nem tudjuk mikor, de egyébként is csak egy évig bírta az elmondása szerint lusta embereknek való állást. Hogy utána vagy előtte mit csinált a jóember, arról már nem szól a film. Mint ahogy arról sem, hogy miről "nevezetes" Kápolnapuszta.

Rockenbauer Pál nagy tisztelője és sorozatának igazi rajongója vagyok, a kápolnapusztai jelenet azonban kifejezetten visszataszítóra sikerült. Az még érthető, hogy a szocializmus éveiben nem lehetett beszélni a kápolnapusztai gyilkosságokról, ám bölcsebb lett volna meg sem említeni nevét, mert így csupán az akkori politikai elit szinvonalára sűllyedt a sorozat eme része. Szerencsére nem sokat időztek Kápolnapusztán. 

A jelen

Kápolnapuszta egyetlen része, ami épségben fennmaradt a temetője. Sírjai gondozottak, és a temetőkaput is mindig becsukja maga után, aki erre jár. Pedig megfordulnak itt nem kevesen. Turisták, akik a környéken kirándulnak, köztük sokan olyanok, akik célirányosan emiatt jönnek. Természetesen a falu egykori lakóinak leszármazottjai is eljönnek időnként emlékezni. Ám nemcsak az ő rokonaik nyugszanak a sírokban. A kápolnapusztai temető lett a végső otthona egy sor katonának is, akik a háborúban estek el.

A temetőtől távol egyetlen ház romjai állnak még ki a földből, szomorú mementóként. Néhány év azonban, és ennek a helyét is birtokba veszi az erdő. Kápolnapuszta házai végleg eltűnnek, párszáz éves történetükkel együtt.

Az igazán hátborzongató élmény azonban, hogy a sziklába vájt egykori pincék még ma is láthatóak. Igaz eltorlaszolták őket földhalmokkal, ennek ellenére egyikbe-másikba be lehet mászni. Itt történhettek a gyilkosságok. És hiába telt el már egy emberöltőnyi idő is azóta, a pincében állva az értelmetlen pusztítás érzése még ma is megérint.

Kápolnapuszta egykor és ma

A Kápolnapusztára vezető út

Valahogy úgy alakul, hogy minden év elején elvetődök Kápolnapusztára. Pedig nincs is különösebb célom vele. Egyszerűen nagyon szép és kellemes az oda vezető út. Általában déli irányból szoktam menni. Végigjárom a Gánttól induló hangulatos völgyet. A fák kopaszak még ilyenkor, a fűben azonban már ott vannak a tavasz első jelei. Egymás után nyílnak a korai vadvirágok.

A Gánti-barlangnál mindig meg szoktam állni. Itt március elején különösen érdemes körülnézni, mert a leánykökörcsin virágzásának minden évben úgy lehet örülni, mintha az ember életében először pillantaná meg. Fotogén virág, szárain apró szőrök találhatók, ellenfényben különösen jól mutat. Gyakran megközelíthetetlen helyeken nő, sziklapárkányokon. A Vértesben nem Kápolnapusztán található a legtöbb belőle, de itt is érdemes keresni, és ha az ember megtalálja órákon át lehet szórakozni a fotózásával.

Egyébként a Gánti-barlang nemcsak a turisták és kirándulók egyik kedvenc pihenőhelye. Néha táboroznak itt barlangászok is. A Gánti-barlang ugyanis a Vértes leghosszabb barlangja. Bejárata le van zárva, csak vezetővel látogatható, főleg mert nem is veszélytelen. Létrákon és szűk járatokon kell másznia, aki erre a kalandra vállalkozik. 

A Vörösmarty-forrás

Kápolnapuszta ma is élő, egyetlen látnivalója a kristálytiszta vizű Vörösmarty-forrás. Inni még nem mertem belőle, de ránézésre tiszta víz gyűlik össze a kútszerű forrásban. Jelentős friss víztömege pedig rendkívül jó hűsítő, körülötte a levegő hőmérséklete is sokkal kellemesebb. A forrás vize szép lassan és folyamatosan elárasztja az egész környéket, így sok helyen lépni sem lehet a mély sárban.

Van itt szépen rendben tartott tűzrakóhely, padok és asztalok, esőbeállóval. Hétvégéken sokan vannak, akik itt időzve élvezik Kápolnapuszta háborítatlan nyugalmát.

Az egykori falutól nem messze, a domb túloldalán szépen felújított magányos ház bújik meg az erdőben. Sajnos nem látogatható, még kívülről sem, teljesen körbekerítették. Jelenleg az erdészet használja a Gróf Lamberg Rudolf által, 1874-ben építtetett vadászházat. A turistatérkép napjainkban Ecseg vh. néven említi.

Szomorú múltja ellenére Kápolnapuszta ma is gyönyörű, ahol a végtelen csendet csak a madarak, békák és tücskök éneke töri meg néha. Olyan adottságokkal rendelkezik, amit érdemes felfedezni az év bármely szakában.