Az élet keletkezése

Blogbejegyzést száraz, tudományosnak tűnő tényekkel kezdeni az egyik legnagyobb elkövethető hiba. Ezt most mégis megteszem. Egyetlen mentségem, hogy kell ez a bekezdés, hogy elmondhassam a rengeteg szépségen és látványosságon kívül milyen elképesztő élőlényeket rejt a Yellowstone Nemzeti Park. Mégpedig Földünk legősibb élőlényeit.

Valamikor 2 milliárd évvel ezelőtt felbukkant az élet színterén egy sejt. Az első olyan sejt, amelynek volt sejtmagja, benne a DNS molekulával. A tudósok eukarióta sejtnek nevezték el, és ez volt a ma élő állatok és növények első közös őse. Ha úgy tetszik ő volt minden állat és növény szülője, egyszemélyben. Az első ős, 2 milliárd éve.

A Yellowstone Nemzeti Parkban viszont olyan élőlények is élnek, amelyek 3,5 milliárd évesek. Legalábbis, amelyek ősei 3,5 milliárd évvel ezelőtt születhettek meg valahol a Föld ősóceánjában. Tehát olyan idősek, amikor még nem is léteztek a Földön állatok és növények. Végtelenül primitív létformák, de már élő sejtek. Cianobaktériumoknak hívjuk őket, és nincs bennük sem sejtmag, sem pedig DNS molekula.

A földi élet legprimitívebb élőlényei, a cianobaktériumok tehát még ma is ott élnek a Yellowstone Nemzeti Park meleg hőforrásaiban. Ott ahol a hőmérséklet akár forráspont környékén is lehet, és ahol azt hihetnénk, nincs az az élőlény, ami elviselné ezeket a feltételeket.

És a puszta tényen kívül miért érdekes ez? Mert ezek a cianobaktériumok okozzák a Yellowstone hőforrásainak rendkívül változatos és csodálatos színeit.

Valószínűtlen színű hőforrások

Amikor felkészültem az utazásra sokszor jöttek szembe egészen valószínűtlen színekben pompázó hőforrások képei. Fenntartásokkal kezeltem őket. Meg voltam győződve, hogy ezek olyan webes portálok képei, akik előszeretettel színezik ki a fotókat, és ilyen módon próbálnak nagyobb hatást elérni. Ám amikor élőben először pillantottam meg egy ilyen hőforrást, átértékeltem mindezt.

A hőforrások színei lenyűgözőek

Éppen a Grand Prismatic nevű hőforráshoz tartunk. Földünk talán legszebb hőforrásához. Annak idején, amikor még nem voltunk ennyire hozzászokva a műholdfelvételekhez, még az űrhajósok is mindig csodálattal nézték ezt a hőforrást. Valóban lenyűgöző, olyan, mintha nem is a Földön lenne. A zöld, a kék, a sárga, a narancs , a vörös annyi árnyalata fordul elő benne, és olyan intenzitással, hogy semmi máshoz nem hasonlítható. Méretét tekintve sem elhanyagolható, a harmadik legnagyobb hőforrás a Földön.

De az út, amely elvezet a legjobban várt hőforráshoz, nem kevésbé izgalmas. Először is át kell kelni a Firehole-folyón. Ez nem tűnik bonyolultnak, főleg mert jól megépített híd található rajta, ám közvetlenül  mellette forró víz ömlik hatalmas erővel a jéghideg folyóba. A látványa gyönyörű, szinte érezni a hideg és meleg találkozásának feszültségét. Ez a  forró víz egy felrobbant gejzírből származik, amelynek helyén mára egy hatalmas kiterjedésű, több méter mély kráter maradt. A mélyedést égszínkék víz tölti ki. Kár, hogy csak sejtelmesen lehet látni a folyamatos gőzölgésétől. Az útvonal itt már fapallókon vezet, különben járhatatlan lenne, az egész térség aktív geotermikus terület.

Gőzölgő hőforrásokat látunk magunk előtt, bármerre nézünk is. A fapallók jobb- és baloldalán pedig teraszok találhatóak. Olyan, mintha nagyon finom agyagból lennének ezek a teraszok, és az elválasztó padokat barna, szőrős, valami moszatszerű élőlények szegélyezik. Az egészet, többszáz méteren keresztül hártyavékony vízréteg borítja. A víz pedig csordogál lefelé a folyó irányába.

A teraszos rész egyenesen (ill. pár kanyarral) a Grand Prismatic hőforráshoz vezet, a legnagyobb, legszebb és legszínesebb hőforráshoz a Yellowstone Nemzeti Parkban. Ahhoz a hőforráshoz, amelyről annyi valószínűtlen fotót láttam már korábban. És most végre én is elkészíthetem a sajátomat.

Látványa leírhatatlan, a szivárványnak szinte minden színében pompázik. Ezeket a színeket pedig nem kémiai lerakódások, hanem élő szervezetek, mégpedig az ősi cianobaktériumok okozzák. Minden szín más-más élőlényt jelent, és egyben más-más hőmérsékletet. A hőforrás középső azúrkék színű része az egyetlen steril hely. Ott az uralkodó extrém hőmérséklet miatt egyetlen élőlény sem képes az életben maradásra. Mélysége ott 50 méter, hőmérséklete pedig 70°C.

Magam elé képzelem a 3,5 milliárd éves Földet, ahol az élet első csírái megjelennek. Még szó sincs növényekről, sőt a szilárd földkéreg is csak kialakulóban van. Az ősóceán viszont pezseg és pompázik az élet első formáitól. Ezek pedig most itt vannak a szemem előtt. Az élet valamikor hasonló körülmények közt keletkezhetett.

A hőforrások kialakulása

A hőforrások a gejzírek rokonai, sőt leggyakrabban közvetlenül egymás mellett is megtalálhatóak. Mindkét esetben a mélyben magmatikus folyamatokból eredő magas hőmérséklet, valamint felszín alatti járatrendszer szükséges. Ennek a járatrendszernek vizet kell tartalmaznia, és a víz utánpótlása folyamatosan a felszínről kell érkezzen eső vagy hó formájában. Ezek az egyező tulajdonságaik.

A különbség hőforrás és gejzír között a föld alatti járatrendszer bonyolultságában van. Gejzír esetében a járatrendszer annyira bonyolult, hogy a föld alatt levő hő nem tud átjutni a vízen, hanem a túlnyomás hatására egyszer csak kirobbantja azt. Ez a gejzírkitörés jelensége. A hőforrásokban ezzel szemben a járatrendszerben levő vízen keresztül a hő folyamatosan távozni tud a felszínre, ezért sohasem kíséri látványos kitörés. A hőforrások tehát folyamatosan adják le a hőjüket. Ennek megfelelően a gejzírek vize mélykék és teljesen steril, a hőforrásokat ezzel szemben a kissé hidegebb részeken mikroorganizmusok díszítik gyönyörű színesre.

A Yellowstone Nemzeti Parkban több, mint 300 gejzír és több ezer hőforrás található.

Vándorrigó útitárs

Hiába és bármennyit is gyönyörködünk a hőforrásban, egy dolog miatt folyamatosan hiányérzetünk van. Úgy érezzük, hogy akármit is próbálunk, nem olyanok az elkészített képeink, mint azt szerettük volna. A megoldás kulcsa az lenne, ha felülről fotózhatnánk, mint az űrhajósok. Onnan a legszebb, és folyton ilyen képek jelennek meg előttem. Űrhajónk azonban nincs, de még egy drónunk sem.

Hegyet viszont tudunk mászni! A hőforrástól pár száz méterre van egy hegyoldal. Onnan biztosan nagyon szép felvételeket tudnánk készíteni. Ha a hőforrásokat meg kell kerülnünk, akkor is csak egy pár óra gyaloglás. Irány a hegy.

Az út első része igazi örömtúrázás. Csodás tájon haladunk, és útközben még egy vándorrigó pár is csatlakozik hozzánk. Kifejezetten szórakoztatnak bennünket.

Vándorrigó

Nagyon bizalmas velünk a két madár, de arra azért figyelnek, hogy ne szálljanak olyan közel, hogy jó felvételeket készíthessünk róluk.

A vándorrigó Észak-Amerikában ugyanúgy városlakó lett, mint nálunk a fekete rigó. Úgy látszik a yellowstone-i példányok nagyon kíváncsiak, mert folyton körülöttünk vannak. A bizalom azonban hiányzik belőlük, mert nem mernek túl közel jönni. Kár, pedig örültem volna néhány szép vándorrigó képnek, nagyon helyes kis madarak, és jó társaságot biztosítottak az út során.

Néhány óra alatt a kinézett hegyoldal lábához érünk. Innen ösvény nélküli fenyőerdő kezdődik. Elkezdünk felkapaszkodni a meredek hegyoldalra. Nagyon finomszemcsés talajon lépkedünk, mintha hamu lenne. Belesüllyed a bakancsunk is, nagyon nehéz felfelé haladni benne. Jó lenne valamibe kapaszkodni, de csak fiatal fenyők vesznek körül. Tényleg, távolról nem is látszott, hogy milyen fiatal ez a fenyves. Nem is értjük miért csak ilyen fiatal fák vannak itt, pedig ha valahol, akkor itt aztán biztos nincs tarvágás és mesterséges erdőfelújítás. Kissé feljebb rájövünk a dolog nyitjára.

Elszenesedett, hatalmas, ág nélküli fenyőtörzsek állnak ki a földből. Úgy díszlenek ott ezek az öreg maradványok, mintha csak emléket akarnának állítani egy letűnt erdőrengetegnek. Valamikor a múltban öreg szép erdő lehetett itt, ami aztán leégett. Talán ennek az oka az a furcsa talaj is, amin olyan nehéz előre jutni. Most már biztosak vagyunk benne, hogy nem valami különleges vulkáni talaj ez, hanem a hajdani erdő hamuja.

A Yellowstone Nemzeti Parkban rendkívül érdekesen gondolkodnak az erdőtüzekről. Itt ugyanis nem oltják őket. Ha valahol fellángol az erdő, azt a legritkább esetben oltják csak el. Helyette hagyják égni, maximum a veszélyeztetett terület nagyságát befolyásolják. Az a vélekedés, hogy az erdő megújulásához szükség van a tüzekre, amelyek meglehetősen gyakoriak is. Különösen nyár végén, amikor már hónapok óta nem esett az eső, minden ki van száradva, és a hajnali pára lángra lobbanthatja az erdőt. Ettől függetlenül vagy épp emiatt a turistákra rendkívül szigorú tűzgyújtási szabályok vonatkoznak. Lehet olyan időszak, amikor még a dohányzást is csak a kijelölt helyeken engedélyezik.

A leégett erdő helyén aztán utat törhetnek maguknak a fiatal fák és azok a növények, amelyek soha nem tudtak volna kifejlődni, mert az idős fák összezáródó lombkoronája elzárta előlük az éltető napfényt. Sőt vannak olyan fenyőfajok, amelyek szaporodásához kimondottan erdőtüzek hője szükséges. A tűz melegének hatására nyílnak szét tobozaik. Tudják, hogy ilyenkor a mag termékeny táptalajba jut, és lesz elegendő fény az új fa növekedéséhez. A növények megújulásához tehát hozzátartoznak az erdőtüzek. De mi a helyzet az állatokkal?

Meglepő módon a legtöbb állat különösebb megrázkódtatások nélkül képes átvészelni erdőtüzeket. Elbújnak a föld alá, fák kérge alá, a magasba húzódnak, vagy vannak fajok, amelyek kiválóan felismerve a helyzetet, egyszerűen átrohannak a tűzön, és a biztonságot jelentő már kiégett területre menekülnek. Alig van olyan állat, amely számára egy erdőtűz végzetes.

Természetesen itt nem olyan erdőtűzre kell gondolni, amely az utolsó szál élő anyagig elpusztít mindent maga körül, csupán olyan tüzekre, amelyek szép lassan égetik hamuvá az erdő egy részét.

Mindeközben egyre feljebb és feljebb jutunk, és még mielőtt a hegytetőre érnénk gyönyörű kilátást nyújtó helyet találunk. Előttünk a Grand Prismatic, a Föld legszebb hőforrása felülről, a lemenő nap fényében. Nagy élvezettel, kiváló hangulatban készülnek a fényképek. Újabb örök emlékű élményekkel gazdagodtunk.